.

Hogyan készült?

Egy különleges utazás kulisszatitkai a játék alkotójával


Mi adta a legelső motivációlöketet a játék elkészítéséhez?


A Bolyong6 története 2023-ban kezdődött, amikor a játék alaptípusával, még középiskolásként, jelentkeztem az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek vizuális kultúra kategóriájába. Itt minden évben közzétesznek egy koncepciót, egy hívószóval illusztrálva azt – ez az, amihez kötődnie kell a beküldött pályamunkának. Bár addig inkább hagyományos képzőművészettel foglalkoztam a játéktervezés újdonságának ereje magával ragadott.

Szerettem volna kipróbálni magam valamiben, amit előtte még meg sem közelítettem és nemcsak technikai fejlődés lehetőségével kecsegtetett, hanem logikailag is próbára tett.

A kész produktum pozitív fogadtatása után már akkor tudtam, hogy a jövőben minél több emberrel szeretném megosztani azt, amit ez a játék nekem és barátaimnak adott.

Hogyan tetted le a voksod a játéktípus mellett? 


Azt már tudtam, hogy mindenképpen egy beszélgetős játékot szeretnék tervezni, mivel az év hívószavát (TÉR) emberek közti kapcsolatok formálható távolságának értelmében szerettem volna felhasználni. Az önismereti, beszélgetős játékok mindig is vonzottak, legszívesebb én magam is ilyenekben veszek részt. Mindannyian mások vagyunk, de ugyanannyira értékesek, mindenkiben vannak olyan tulajdonságok, eltemetett gondolatok, amelyekből közösen tanulhatunk és meríthetünk. 

Az, hogy mennyire tudjuk megismerni önmagunkat és másokat egész életünk alakulásában kiemelt szerepet játszik. Ha ebben sikeresek és autentikusak vagyunk kiegyensúlyozottabbak, továbbá elfogadóbbak és megértőbbek lehetünk társainkkal.

Azonban kihívást is szerettem volna állítani magam elé és túllépni a beszélgetős játékok megszokott "húzz és válaszold meg" dinamikáján. Ezért döntöttem egy többlépcsős felépítéssel operáló modell megtervezése mellett.  

Az eredeti tábla teljes egészében linómetszés technikával készült. Hosszú nappalokat és éjszakába nyúló estéket töltöttem a linóleumlap kidolgozásával. 

A linóleumba vájt mintát ezután befestékezzük. Értelemszerűen a kimetszett részek nem veszik át a festéket, így létrehozva a fekete-fehér összhatást. Papírra préselés után, így a domború részek lenyomata jelenik meg.

Miért választottad 'A kis herceg' univerzumát, mint inspirációt?


Érdekes, hogy noha kívülről ismertem Antoine De Saint-Exupéry klasszikusát, a végleges ötlet egy random őszi estén, az éppen aktuálisan nézett sorozatom karaktereinek monológja után született meg a fejembe. Úgy hiszem, a mű olyan kortalan alapot ad a játéknak, amely megengedi, hogy generációkon átívelően, széles korosztály részére biztosítson ugyanolyan élményt. Tematikájában, az emberi élet legtöbb szegmensét lefedi, ezért végtelen "miérteket" nyerhetünk belőle.

A mű tematikája Magyarországon 2025. januárjában vált elérhető közkincsé, ez pedig extra motivációt adott arra, hogy most vagy soha, itt az idő megvalósítani ezt az álmom. 

Tudnál mesélni egy kicsit a névválasztásról? Miért pont Bolyong6?


Mint minden alkotó, én is elsősorban két dolgot igyekeztem prioritizálni a névválasztás során. Azt, hogy könnyen megjegyezhető és egyedi legyen, úgy, hogy tükrözze azokat az értékeket, amiket a játék majd közvetíteni szeretne.

 Sok fejtörés után az inspirációt nyújtó műhöz nyúltam vissza. Minden meglátogatott hat darab égitest azonosító-neve "B" -betűvel kezdődött – ebből indultam ki. A játék célja mély beszélgetések megteremtése, költőien megfogalmazva a másik lelkében, gondolataiban történő bolyongás, a részvétel azonban feltételes módú – a megnyílás egyéni elhatározáson alapul. Végül, ezen szempontok összesítéséből született meg a Bolyong6 (ejts. "bolyonghat).

Az elkészült nyomatot, kasírozás után kézzel vágtuk fel, ehhez kézzel kellett bejelölni a pontos paramétereket.

Az elkészült táblát szikével szeltük – a végső prototípusból is ismert – darabokra.

Melyik állomás volt a kedvenced a játék elkészítse során? 


Kreatívként a játék életre keltése során egyértelműen a tervezési szakasz volt a kedvencem. A játék minden szegletében megtalálható részletek aprólékos döntések eredményei. 

Nem véletlen például, hogy a játéktáblán a regény Földön játszódó fejezeteiből jelennek meg képek és az sem, hogy a kérdések a bolygók köré csoportosulnak.

Mivel a beszélgetést kialakító kérdések "emberi természetűek", megtárgyalásukhoz a "földi környezetet láttam odaillőnek. Ha mélyebb beszélgetésekre gondolunk sokszor, nem mindennapinak, "nem e-világinak érezzük őket", ezért jönnek ők a világűrből. 

Olyan, először feleslegesnek tűnő, dolgokkal is foglalkoztam, minthogy a kiszállást lehetővé tevő NEM-kártyákon semmiképpen sem legyen egy megszokott "X" vagy "NEM" felirat. Az ideiglenes kiszállás miatt semmilyen formában nem szabad a játékosoknak magukat hátrányban érezniük, ezért került a kártyára egy szokásos szimbólum helyett a kis herceg elszállt sálja. Teóriában, ha az adott résztvevő kiteszi maga elé a kártyát éppen az elveszett sálat keresgéli.

Hogyan dolgoztátok ki a kérdéseket? 


A Herceg hat állomásainak tematikái köré csoportosulnak a kérdéskártyák, amik megírása szintén sok időt igénylő feladat volt. 

Végig az lebegett a szemem előtt, hogy minél több ember látásmódjának bevonásával minél szélesebb kérdéspalettát tudjak kialakítani.
Ezért a kérdések magját, hivószavak alapján, barátaim, ismerőseim és családom segítségével ötleteltem ki, s majd több generációhoz tartozó ismerőseimmel időszakosan lektoráltam, őket, hogy generalizálhatóak-e, illetve, hogy nem vesztették el-e időtlenségüket.

Az ötletet, hogy párbeszédes jellegben jelenítsem meg a kérdéseket az motiválta, hogy játékosok egy szerep mögé rejtőzve kevésbé érezhetik hirtelennek és direktnek az egész jelenetet – ezt támogatja az alaptörténet megléte is. A karakterek így egyfajta vezetőként kormányozhatják a résztvevőket a kérdések sűrűjében. 

Innen indultunk – az eredeti, kézzel készített játékszett. Később ez az ami, kivülről, belülről nyomdai-és digitális átdolgozásra került.

Mit gondolsz, milyen lenne a Ti "bolyongásotok"? 

.